Rövid hírek, 2010. január 3.

Adony: Négyezer forintért verte meg 87 éves áldozatát a rabló

Egy nyakláncot és négyezer forintot zsákmányolt az a brutális rabló, aki megvert és kifosztott egy 87 éves asszonyt Adonyban. A támadó, akit a rendőrök rövid időn belül elfogtak, előző nap még segítőkészen tűzifát pakolt az idős nőnek.

Az egyedül élő nőt január 1-én hajnalban támadta meg a rabló. Lekapcsolta a ház villanyóráját, majd a bejárati ajtó ablakát betörve, az ajtórácsot lefeszegetve rontott rá az asszonyra. Áldozatát a támadó többször megütötte, közben pedig pénzt követelt.

A bandita végül egy nyaklánccal és 4 ezer forinttal távozott. Az eset bejelentése után a rendőrség nyomozást indított az ügyben, s hamar azonosították a feltételezett tettest egy helybeli fiatalember személyében. A 26 éves adonyi férfiról kiderült, hogy a támadást megelőző napon még tűzifát pakolt későbbi áldozatának, s a munka közben tervelte el tettét. A vagyon elleni bűncselekmények miatt már többször elítélt férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.

Forrás: Hír Tv

107 helyre riasztották a tűzoltókat a szélvihar miatt

Összesen 107 riasztást kaptak a tűzoltók az elmúlt 24 órában a vihar miatt, a legtöbb bejelentés a fővárosi és Baranya megyei tűzoltóságokra futott be – mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap reggel.

Szentes György elmondta: a legtöbb feladata a tűzoltóknak az ország déli és középső megyéiben volt, a fővárosban 29, Baranyában 17 riasztást kaptak kifejezetten a vihar okozta károk miatt tűzoltók. A többi megyében általában 10 alatt volt a bejelentések száma és több olyan megye is volt, ahol egyáltalán nem adott munkát a tűzoltóknak a vihar.

Elsősorban fakidőléshez, leszakadt faágak eltávolításához hívtak minket segítségül, Budapest és Veszprém megyében néhány leszakadt reklámtáblát is el kellett távolítaniuk a tűzoltóknak – tette hozzá. A vihar miatt személyi sérülés, nagyobb kár nem történt. Beszámolt arról is, hogy Pest megyében a havassá vált utakon három esetben kérték a tűzoltók segítségét árokba csúszott jármű kimentéséhez.

Forrás: MNO

Hajókötelék szabadult el a dunaföldvári hídnál

A dunaföldvári hídnál balesetet szenvedett egy több egységből álló hajókötelék. Az elszabadult bárkák egyike a hídnak csapódott, másik kettő pedig fennakadt a híd lábánál.

Szombaton délelőtt 10 óra körül történt a baleset a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Egy kilenc bárkát a Dunán felfelé toló, román lobogó alatt hajózó hajókötelék – eddig tisztázatlan okból – szétszakadt közvetlenül a híd fölötti folyószakaszon. A Közlekedésbiztonsági Szervezethez érkezett bejelentés szerint az egyik elszabadult bárka a híd lábának ütközött, majd másik kettő, szintén elszabadult bárkával együtt fennakadt. A dunaföldvári szakaszon a baleset miatt a Duna jelenleg lefelé hajózható. Az elszabadult bárkákat a vízirendőrök segítségével, a román tolatóhajó legénysége próbálja befogni. A balesetben senki sem sérült meg.

Forrás: Hír Tv

Győr-Moson Sopron megyében többen is késsel vágták el a vitát

Az utolsó hírek szerint stabil az állapota annak a fiatal nőnek, akit élettársa késelt meg Győrben, még szombat délután. Az év első hétvégéjén több embert is megszúrtak Győr-Moson-Sopron megyében.

Szombat délután két győri párnál került elő kés, Rábapatonán pedig egy középkorú nőnek megvágta az arcát egyik ismerőse.Győrben egy 30 év körüli fiatal párnál fajult a vita odáig, hogy albérletükben a férfi kést ragadott. Több helyen megszúrta a nőt, akit most a győri Petz Aladár Megyei Kórház intenzív osztályán kezelnek. Súlyos mellkasi sérülésekkel szállították kórházba, de állapota stabil, nincs életveszélyben – tájékoztatott Oláh Attila, a kórház orvosigazgatója vasárnap. A Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt nyomoz az ügyben.

Egy idősebb győri házaspárnál is tettlegességig fajult a vita szombat délután. Az asszony egy hámozókést szúrt férje combjába, aki könnyű sérülést szenvedett, de őt nem kellett kórházba szállítani. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz az ügyben.

Rábapatonán egy baráti látogatás torkollott tragédiába szintén szombaton. Egy 55 éves asszonyhoz ismerőse érkezett boldog új évet kívánni, valamin azonban összeszólalkoztak, és a férfi megvágta a nő arcát. Az asszony 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de őt sem szállították kórházba. A Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt indított nyomozást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: