Művészek nyugdíj nélkül

Legalább kétezer, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványon keresztül nyugdíjban részesülő idős művész – többük a Kossuth-díj vagy más rangos kitüntetés tulajdonosa – nem kapta meg februárban a megélhetéséhez szükséges járandóságát – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
2010.03.04 09:02, Magyar Hírlap

A napilap a közalapítványtól származó információkra hivatkozva azt közölte: az elmaradás oka, hogy bár már tavasz van, a szocialista Hiller István által vezetett Oktatási és Kulturális Minisztérium még mindig nem tette a szervezet elé az idei támogatási szerződést, amely alapján az öregségi nyugdíjakat egész évben folyósítják.

Mint írták, januárban is csak azért tudtak fizetni, mert a tavalyról megmaradt maradványösszegből sikerült átcsoportosítani a szükséges pénzeket.

A művészek nyugdíjának elmaradásáról a Magyar Nemzet is beszámolt csütörtöki számában, a lap szerint 2.050 nyugdíjasról van szó, akiknek összesen 100 millió forint járandóságot nem tudnak fizetni.

(“Elfelejtették” azt a pár ezer művészt: egyébként is:életükben nem termeltek, csak pusztították a kenyeret potyára. Pusztuljanak csak éhen, annyival kevesebb gond lesz az IMF válságkezelő feltételeinek teljesítésével. – ” Baloldali” kormányunk szociális érzékenységének ékes bizonyítéka. – A szerkesztő)

Forrás: MA.HU

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: