Árvizek levonulóban – kánikula jön

Ritka szép kép: az Időkép.hu felhőtérképén gyakorlatilag tiszta az ég Magyarország felett. A hétvégén még a Kapos völgyében utak voltak lezárva az átfolyó vizek miatt, a Pécs-Budapest között közlekedő vonatok Dombóvár és Döbrököz között fél Balatonnyi tó közepén jártak. A víz itt folyamatosan vonul vissza.

Bátán viszont a Duna várható tetőzése miatt meg kellett erősíteni a 4 évvel ezelőtt épült gátat, jelenleg az átereszeket tömítik el homokzsákokkal. Lakóházakat még nem veszélyeztet a víz. A jelentős dunai árhullám június 9 körül várható, a vízszint megközelítheti a 2002-ben és 2006-ban mért maximumokat.
Regöly és Keszőhidegkút között vasárnap délután le kellett zárni a 6318-as út 50-60 méteres szakaszát a megáradt Kapos miatt. A települések nincsenek elzárva, mellékutakon lehet közlekedni. Simontornyán a Széchenyi és a Szent László utca végén jelentős a belvíz, amit 2 ember felügyeletével szivattyúznak. Tamásiban a Gím és a Dám utca végén ugyanezt teszik.

A vonatok közlekedésében különösebb fennakadás nincs. Már csak Dombóvár és Alsó-Mocsolád között kell vonatpótló autóbusszal közlekedniük az utasoknak.

Időközben 200 Tolna megyei rendőrt vezényeltek Borsodba, hogy segítsenek az árvízi védekezésben, tájékoztatott dr. Kovács Zoltán a megyei rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója. Felsődobszán és Hernádcsécsén homokzsákokat töltenek, raknak, vagy teszik amit éppen tenni kell.

Miként várható volt, az idei katasztrófahullámba beleszól a Duna is. Komárom-Esztergom megye keleti részén, Tát térségében a Kenyérmezei- és az Unyi-patakok töltéseit kellett megerősíteni; emellett hatalmas szivattyúkkal emelik át a sokasodó mennyiségű belvizet a folyóba. Szenes Lajos polgármester egy újtelepi zsákutcánál mutatta meg, a magas belvíz milyen gondokat képes okozni. Hangsúlyozta, a korábbi védelmi gyakorlatok tapasztalatait most tudják hasznosítani.

Esztergomban egyelőre csak a Prímás-sziget van veszélyben; déli, lakatlan része víz alatt van, de a Mária Valéria híd megközelíthető. A belvárost nem fenyegeti a víz; a Kis-Duna partján mintegy kétszázan töltik a homokot a zsákokba s erősítik az öreg töltést ott, ahol szükséges.

Tát felé csak kerülővel lehet eljutni, vasárnap reggel óta pedig Pilismarót és Dömös is megközelíthetetlen, a Búbánat-völgynél illetve a Gizellatelep-dömösi hajóállomásnál a folyó vize elárasztotta a 11-es főutat, az erdei kerülőutak pedig teljesen feláztak. A tetőzést hétfő reggelre várják 740 centiméteren, a mérce vasárnap délután 720-at mutat; vészhelyzet nincs, tragédia nem történt, komolyabb kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

A Dunakanyarban a Szentendre Határcsárda – Szigetmonostor, a Visegrád – Nagymaros és a Szob – Pilismarót közötti komp leállt, szünetel az átkelés. Leállt a Vác – Tahitótfalu közötti komp is. Dunakeszi-Horány között sem jár már a komp.

Továbbra is korlátozza a MÁV a vonatok közlekedését az áradás miatt.

Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között mindkét vágányon csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Előreláthatólag 10-15 perces átlagos késéssel minden vonatnál számolni kell a Budapest–Hegyeshalom vonalon utazóknak.

A korlátozások miatt 7-én éjfélig, (hétfő) valamennyi a Budapest–Győr–Hegyeshalom és a hozzá csatlakozó Győr–Sopron, valamint a Győr–Szombathely viszonylatban közlekedő feláras vonat (InterCity, railjet) pót- és/vagy helyjegy nélkül vehető igénybe. Az előre megváltott hely- és pótjegyek az érvényességet követő napon, éjfélig bármely állomás személypénztárában visszaválthatók kezelési költség felszámítása nélkül.

Budapest–Pécs vonalon, Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész, illetve Döbrököz és Dombóvár között több szakaszon csökkenteni kellett a vonatok sebességét. Emiatt a vonatok átlagosan 5-10 perc késésselközlekednek.

Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vonalon Dombóvár–Dombóvár-alsó és Taszár–Kaposvár között kellett csökkenteni a sebességet. Átlag 10-15 percet késnek a vonatok.

Dombóvár–Bátaszék vonalon Dombóvár és Mágocs-Alsómocsolád között kell vonatpótló autóbusszal közlekedni az utasoknak.

Forrás: TEOL, KEMMA, MÁV-Start.hu

A diavetítés képei a szombati állapotot mutatják! (Fotó: Földvári)

A térkép a hétfő reggeli meteorológiai mérések alapján készült.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: